Szinte üresen áll a szoba,
Csak egy szék és egy asztal áll benne,
S én leülök hozzá némán csendbe.
Az asztalon hever egy toll és egy papír,
Írni tudnék,
De az ihlet nem jön valamiért?
Csak néhány szó jut eszembe,
Melyeket gyorsan papírra vettek le.
Barát, emlék,
Kudarc, ajándék,
De vajon mi köti össze őket?
Nem találok rímeket.
Mérgembe a tollat eldobom,
S a papírt ott hagyom,
Kisétálok a szobából,
De még egyszer visszatekintek az ajtóból,
Majd becsukom magam mögött,
S boldogan várom a jövőt.
De eközben e négy szó lábra kélt,
Bejárták a szoba összes szegletét.
Jó barátságot kötöttek,
Egymásból faragtak rímeket.
Rímekbe szedték, hogy valójában mit gondolok,
Négy sorba leírták, hogy őszintén ki vagyok.
"Bár több kudarc ért engem,
De ajándékot kaptam az életben.
Egy barátot,
Kivel örök barátság kötetett,
S én őrzöm a közös emlékeket.”
Majd rabul ejtette őket a papír,
Évekkel később csak a nyomuk maradt itt.
A megsárgult lap,
S az elkopott szavak.
Így fogadott a szoba,
Több tíz év után újra.
Simone
Utolsó kommentek